Önéletrajz helyett
2007.06.23. 22:39
Mint alkotónak, az útról kell írnom, melyet megjártam, -és talán minden alkotásomnál, újra meg újra végigjárok?
Születtem! –Persze, egy békési kis faluban a háború után két évvel és megvallom, hogy öntudatraébredésem első emléknyomai is mind a háborúval kapcsolatosak. Amikor felnőtt férfiak beszélgetéseire emlékszem, szinte mindig a háborús élményeikről folyt a szó. – Érdekelt a téma, meg szerettem a felnőttek, különösen az öregek régi történeteit, meséit hallgatni. Csak jóval később, felnőttként tudtam meg, hogy a népi emlékezet morzsái révén sok nemzedék és sok száz esztendő tapasztalatának kerültem élmény útján birtokába. Valószínűleg az ősöktől kapott genetikai örökség is megszólalhatott bennem, hiszen férfiőseim között, már szépapáimról is fennmaradt emlék, hogy híres kovácsok voltak A nagyanyámtól olyan meséket hallottam, amelyekről felnőttkori tudományos olvasmányaim útján derült ki, hogy valamikor az ősi békési pogány világból, akár Vata, vagy még korábbi, Ajtony idejéből is eredeztethetőek. Ez volt a gyermekkor, az első hét esztendő, amikor még Isten a tenyerén hordott!
Aztán jöttek az iskoláim. Általános, gimnázium, majd főiskola, hadsereg, Tanári diploma, munka, élet, -vagy egyszerűen létezés! Amikor életemben először kaptam ajándékba egy bicskát azonnal faragni, kezdtem, aztán abbahagytam. Aztán csak azért, hogy a csuklómat erősítsem baltával, kezdtem faragni, aztán abbahagytam. Katonaként gyalogszerrel bejáratták velem a Pilis hegységet. Akkor fogalmam sem volt róla hol jártam! Évtizedekkel később szembesültem azzal, hogy szakrális helyeket látogattam meg öntudatlanul. Aztán elkezdtem rajzolni, festeni. Pasztell, aqvarell, majd, mint általános iskolai tanár rajz, történelem tantárgyakat tanítottam. Ebben a korszakomban mégsem kezdtem igazi alkotómunkát, sőt soha rá sem gondoltam.
Aztán jött a társadalmi változás, melynek nyomán én egy cserkész csapat parancsnokaként Somogyváron , Szent László tiszteletére cserkésztábort vezettem. E táborban egy többszáz éves tölgyfára föltettünk egy Szűzanyaképet. A fának története volt és van, hiszen a kommunizmusba erőszakkal eltávolított csodatévő Szent Szűz képének helyére tettük mi fel a mi általunk vásárolt képet. A felszenteléskor szentmise keretében, áldást kaptam a kezemre! Akkor Szent László királyunk ereklyéje is jelen volt Somogyváron. Én akkor, ott megszólítattam! Ma úgy fogalmazok, hogy a Boldogságos Szűzanya, a mi Boldogasszonyunk, Szent László királyunk, a Szűzanya választott vitéze, akkor elindítottak egy új úton, melyen érzem segítségüket.
A kézügyességet és látásmódot, mint talentumot úgy érzem hogy egyrészt őseimtől, másrészt a Felettemvaló Őserőtől születésem pillanatától megkaptam. – Biztosan tudom, hogy egyszer majd el is kell számolnom vele. Ma már úgy érzem, hogy életem minden rezzenése is azért volt, hogy megtalálhassam evilági tanítóimat, mestereimet. Mestereim nem a szokásos közoktatási rendszerben keresendőek, hiszen az Öreganyámtól kezdve, papok, saját gyerekeim, feleségem, szinte naponta jeleztek és jeleznek.
A mestereimről, bár talán Ők sem tudják, hogy azok, mégis meg kell emlékeznem. Mint már mondottam a tudást nem iskolában szereztem. Az anyaggal való ismereteket könyvekből saját tapasztala útján bárki elsajátíthatja, a többi pedig jött emberek által akikkel találkoztam és akikre valamilyen módon tisztelettel rácsodálkoztam. Soha egy művészt sem próbáltam utánozni, főleg másolni, azonban az általam különösen tisztelt művészek a Szervátiusok. Őket mestereimnek kell tekintenem. Molnár V József néplélek kutató, Pap Gábor művészettörténész akik előadásait egy időben rendszeresen hallgattam, úgyszintén mestereim.
Ennyi.
Berkesi Gyula
|